piacvezető leszel, vagy harcos lemaradó? hohohohó!

Probléma 3.

Azt hitted, hogy a webshop egy zsír új találmány? Felejtsd el! Az 50-es évek óta létezik, csak régen nem volt hozzá web.


Az idősebbek még emlékezhetnek rá, mekkora királyság volt, egy Quelle vagy OTTO vagy Neckermann katalógust birtokolni. Főleg még a régi rendszerben. Emlékszem, én mindannyiszor rácsodálkoztam, hogy lemezjátszóból vagy 20 félét kínáltak. Magyarországon ezek a katalógusok tényleg nem tudták betölteni a szerepüket, hiszen hozzánk csak “illegálisan” kerülhettek, rendelni sem lehetett belőlük. A működés lényege azonban máig ismerős lehet:

  • Kiválasztottad a terméket
  • Megrendelted (telefaxon, postán, telefonon)
  • Elutaltad a pénzt, vagy a futárnak kifizetted

Nem kellett bemenned a boltba, otthon, a karosszéked kényelméből intézhetted a vásárlást.

Ismerős?

Hát persze. Csak most nem 3-4 féle katalógusból választasz, hanem tengernyiből, és mindegyik neve előtt ott van az, hogy “web…”.

Ezek a katalógusok annyira nem kerültek be a média-tudatba, hogy nem is gondolnád, hogy az Otto Katalógus 2019-ben szűnt meg – pontosabban tért át végleg az internetre. Ekkortájt közel 3 MRD € árbevételt értek el, mint tradícionális családi vállalkozás. (A céget egy Michael Otto nevű úr alapította 1949-ben, és “családinak” mondják, de 4 5oo alkalmazottjuk van. Az egész cégcsoportnál 50 ezren dolgoznak.)


Az első OTTO katalógus 1949-ből.
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Erster_Otto-Katalog.jpg


Olyan katalógust csináltak, ami elad.



És olyan webáruházat működtetnek, ami szintén elad.



MOGY KERÜL MINDEZ
A VÁLLALKOZÁS PROBLÉMÁI KÖZÉ?


A fenti katalógusok működési modellje rengeteg hasznos információt tartogat, amikkel sikeresebbé teheted
a saját webshopodat

EVOLÚCIÓ

  • Az első OTTO katalógus 14 oldalas volt, 28 képet tartalmazott és 300 példányban készült.
  • Az ezredforduló katalógusai 1000 oldalasok voltak és 1 millió példányban nyomtatták ki őket.
  • A ruhákat – pantallót, kabátot, kosztümöt, bugyit és hálóinget – modelleken mutatták be.
  • A barkács oldalakon barkácsoltak: temérdek fúró, sarokcsiszoló, satu, gyalu, meg más barkácscucc.
  • A TV-t nézte a család, a strandlabdával labdáztak, de hajgöndörítőt, serpenyőt, biciklipumpát és macskaszemet… – mindent használat közben mutattak be.

A Quelle vagy az OTTO egy álomba ringató képregény volt anyáink számára. Megmutatta, kivé válnak, ha abból vásárolnak. 

Olyat kellett csinálniuk, ami “elad”, hiszen a katalógusok előállítása meglehetősen költséges volt. Átlag 1000 oldal, manökenek tömege, díszlet, berendezés, kellékek, logisztika, tördelés – és a hőskorban még nem volt DTP – nyomtatás.
Nem engedhették meg maguknak az izgalmat, hogy vajon visszajön-e a befektetett pénz…

Éppen ezért ezek a katlógusok a nőknek készültek. Na bumm, gondolod. És?
Hát az OTTO webshop is a női preferenciákhoz igazodik.
Mi a halál? Hogy-e, hogy női, meg férfi? Izé?
Itthon nem nagyon találsz ilyet, mert nincs. Mert a hazai webshopozás még ott tart, hogy  keresőszavak, meg tofu-bofu-mofu (a korszerűbek)… 
Ha valaki apellál a női vásárlókra, legföllebb kitesz egy orchidea-fotót, vagy levélről legördülő vízcseppes zenköveket, és kész is. 

Tessék, ime a női expressmarketing:

(A Google “Online Shopping Clothes-re” 6,6 MRD találatot ad. Normális?
A földön lakik 7,7 MRD ember. Majdnem mindegyikre jut egy komplett bolt?)

Erre kiderül, hogy a fogyasztói vásárlások 85 %-át a nők bonyolítják le. És a nők – hála istennek – nem úgy közelítik meg az árut, ahogy a férfiak, vagy mint ahogy az internetmarketingesek elképzelik (és a képedbe mondják szemrebbenés nélkül).

Az internetes vásárlásokat – túlzottan leegyszerűsítve a folyamatot – úgy tervezik, hogy 4-5 lépésben eljuthasson az érdeklődő a pénztárig.

  1. Rákeresel a termékre a googlén
  2. Címoldalról kiválasztod a “kereskedőt”
  3. A honlapon kiválasztod a keresett terméket
  4. Megadod az adataidat
  5. Fizetsz vagy rendelsz. Passzé. Haladjunk, kérem!

Tudod, hogy a valóságban ki vásárol így? Senki.
(Arról nem is szólva, hogy a “túlzott leegyszerűsítés” elég közismert oka a problémák keletkezésének az élet minden területén.)

Hát miért vásárolna így bárki, amikor azért dolgozik, “mint állat”, hogy vásárolhasson… Ki akarja élvezni a vásárlást. Szerzés. Vadászat. Önmegvalósítás. Maslow hierarchia! Ceremónia! (Na, a ceremónia az, ami elad, nem pedig a termék használati értéke és az ára, ahogy a webshop-üzemeltetők gondolják.)

Ahhoz képest, amennyi lehetőséget az átlag webshop kínál, még a férfiak is tovább szöszölnek.

A nők pedig… 

 

Ismered bizonyára ezt a rajzocskát, vagy valamelyik verzióját:digitalhungary.hu

 

Vajon a webshop tervezők valóban felkészültek erre? Aligha. És a miheztartás végett: a férfiak szeretik ebben a képben saját céltudatosságukat, praktikusságukat látni, ellentétben a nők “tétovaságával”. Pedig a nők nem tétovák. A nők shoppingolnak. És egyben alaposabbak. Amíg le föl járkálnak, információkat gyűjtenek. Akklimatizálódnak. Ráhangolódnak a döntésra. És még ezer féle dolog. Egészen biztos, hogy az a freeby sablon, amitől a világ megváltását várod az kiszolgálja a nők effajta, vásárással kapcsolatos igényeit is?
Szóval tedd fel a kérdést: hogyan szólítsd meg a nőket?

Ha nem vagy biztos a válaszban, keress meg!

A fenti képecske mögötti linken egy nagyon okos cikk elemzi a nők szerepét a vásárlásokban.


És a vásárló nemi identitása 1 azaz egy dolog, mindabból, amit az ingyenes cuccoktól nem kapsz meg. De még a facebook vagy a google algoritmusoktól sem.


Mi ennek jelentősége?

Keveset hallani a mai feltalátoroktól olyan kifejezéseket, hogy “vásárlási szokások” “médiahasználat”, pontosabban “médiafogyasztási szokások”. Még kevesebbet arról, hogy célcsoportok és célcsoport-hierarchia… Majd a Google és a Face megmondja, ugye…
Nem mondja meg. Megtippeli. Kierőszakolja.
Keresőszavakat” vadászol, amit az átlag kimondhat/beírhat veled kapcsolatban a keresőmezőbe, ahelyett, hogy a célcsoportod gondolkodását fürkésznéd, így nem készítesz a termékedre vonatkozó tulajdonságokból üzenethierarchiát sem.
Nem foglalkozol azzal, hogy mikor mit mondj ezek közül, hogy egyre izgatottabban = motiváltabban forduljon az ajánlatod felé a lehetséges vevő. Nem választhatsz, hogy “mivel hívod be az ajtón” és mi lesz a “végső, ellenállhatatlan ajánlatod”. Juhéééé! Van aki még örül is ennek. Minek a bonyolítás, nem igaz?


Aztán jön a “készpénzes csávó”, és kilóra megveszi a Google címoldalán a hirdetéseket. Hoppá.


Nézd csak meg ezt, itt alább, a példa kedvéért.
A rendes céges oldalak (Brendon, Minimanó, Asti, stb…) tuti, hogy “jól meg vannak seózva”, közismert, profi szereplői a piacnak. És, mégis csak a Brendon fér föl a nyitóképernyőre “saját erőből.” Hát az meg milyen ördöngösség már, hogy a “pepita” ott van saját erőből, meg hirdetéssel is. Wow! Amúgy fogadok, hogy a 20. oldalig bezárólag mindenki seózza a portékáját…🤓

Nézzük, google: Babaágy – nagyjából 391 000 találat

Klikk a képre, nagyítsd ki, nézd meg alaposan:
16 hirdetés, 9 organikus találat.
Haha!


És akkor vonjuk le a kegyetlen következtetést


Az internetes megjelenéseid és minden itteni, “nem fizetős”, olcsónál is olcsóbb aktivitásaid ki vannak szolgáltatva a domináns szolgáltatók üzleti érdekeinek. Majd hülye lesz a Google odaadni neked ingyen a címoldalt a találati listáján, ha akad olyan cég, amelyik fizet is érte. 

 

Képzeljük el, hogy van egy boltod a főutcán.
Tip-top portál, csábító kirakat, csinos megállítótábla, hostess, buxus, velkámdrink…

Az utcát viszont az önkormányzat kezeli.

És ha úgy adódik, hogy a konkurensed odatol nekik x összeget, akkor – mondom, ha úgy adódik… – odatesz a bejáratod elé egy akkora közterületi hirdetést, hogy a nap se süt be többet a boltodba. SEO ide vagy oda.

 

Hát hogy jönnek mindehhez az árukatalógusok? 
Michael Otto annak idején a háború után, a semmiből fellépett a létra első fokára. És a család így lépdelt fokról fokra addig, amíg elért az 50 ezer alkalmazottat foglalkoztató cégméretig.

Hasonlít ez ahhoz, ahogy a nagy márkák indultak: Apple – garázs, Coca Cola – patika, Dell – fogorvosszakos egyetemista számítógép javítása, KFC – Harland Sanders mániája (62 éves volt!), IKEA – Ingvar Kamprad, Älmhult város, katalógusból árusítás…

Kit érdekel? Hülyeség? Nem hülyeség. Csak legyél észnél. 

Fogadd el: egységnyi mennyiségű vásárló hatékony elérése – vagyis, amitől már csinál valami vásárlás-szerűt – az cirka ugyanannyiba kerül, bármilyen médiamixet kreálsz. Ha csak internetet, akkor az.


És egy népi bölcsesség:


Ne eladni akarj! Akarj a legjobb lenni!
Az úgy is csak akkor sikerül, ha az eladásaid is rendben vannak!


És egy másik nép bölcsessége:


 

Egy hegyet nem lehet egy nagy ugrással megmászni! Használd a lépcsőt!
(Ha olyan mázlista vagy, hogy van ott egy…)

 


Na, ugrás a megoldásokhoz!